A nyugati irányból érkezőknek a figyelmét a hercegkúti bekötőútra a helységnévtábla mellett egy díszes nagy hordó hívja fel - mely egyúttal jelzi, Tokaj-hegyalja egyik jellegzetes bortermelő községébe érkezett az úton lévő, ahol a világhírő nedőkön kívül sok-sok kuriózum is várja a vendégeket, melyek megismerésére egy nap többnyire kevésnek bizonyul.

Községünk Trautsondorf, Trauczonfalva, mai nevén Hercegkút Tokajhegyalja középső területén a történelmi borvidék egyik bortermelő községe. A Rákóczi-szabadságharc bukását követően Trautson herceg az elnéptelenedett vidékre a mai Németország területéről a német-francia határ menti Schwarzwald vidékéről telepeseket hozatott a munkáskezek pótlására. A mai község területén a letelepedés 1750-ben történt, az ősök végig a Duna mentén jöttek szekereken és gyalog, így sokat szenvedtek míg Zemplénbe értek. Az első években erdőirtással mindössze 80 holdnyi szántóföldet tudtak elhódítani az erdőségekből, de fél évszázad múlva határa már 543 hold volt. 1876. után a község már nem tartozott a pataki uradalomhoz, hanem szépen fejlődő önálló település lett. 1904-ben a nevét is megmagyarosították a telepítő herceg nevére emlékeztetőül, és a határában lévő Pogánykút alapján Hercegkútra. 1788-ban a község katolikus hívei önálló egyházközséget alapítottak, s kőtemplomot építettek, amit Kisboldogasszony tiszteletére szenteltek fel.

A II. világháború után a német származás miatt a községet sok megpróbáltatás érte. A legnagyobb csapás, mely az egész közösséget érintette az 1945. január 2-án a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt 135 személy (férfi és nő) szenvedése, a családok tragédiája volt. A közösség sváb azonosságtudata ennek ellenére továbbra is megmaradt, megtartotta hagyományait, ünnepeit és ma is megtartja 16 fogadott ünnepét, melyek egy része jeles ünnep volt már az eredeti hazánkban is.

Az első 1750. szeptember 27-én kelt összeírásból ismerjük a lakosok névsorát, vagyoni állapotukat. A szőlőművelés és borkezelés terén rövid id? alatt elsajátították mindazt, ami Tokaj-Hegyalját jellemezte, vincellérként hosszú időn át a legkeresettebbek voltak a környéken. A Kőporoson, Gomboshegyen és Pogánykúton termelt saját szőlők termését a falu két végén lévő pincesoron, a népi építészet remekeiben az emeletes pincékben érlelték és tárolták már, a XVIII. sz. végétől. 1908. évben lett a község a tokajhegyaljai zárt borvidék tagja. A szőlő és borgazdálkodás az 1970-es évekre érte el fénykorát, amikor 232 ha nagyüzemi szőlőültetvény lett telepítve, és megépült a Gombos-hegyen a közel 1500 m hosszúságú szövetkezeti pince és hozzá a szőlőfeldolgozó és tárolótartályok, aminek következtében több mint 20 ezer hl. bor elhelyezésére, érlelésére van lehetőség.

Az ismert történelmi események negatív hatásaként a német (sváb) nyelvet már csak a nagyon idős korosztály beszéli. Húsz éve azonban elindult újból a német nyelv tanulása, oktatása. Ma már az óvodában és az alsótagozatban is folyik német nyelvű tanítás a Gyöngyszem Német Nemzetiségi Általános Iskolában és Napköziotthonos Óvodában.

A német azonosságtudat megtartásának legjobb képviselői a több mint 30 éve alakult nemzetiségi kórus, mely 2002. óta a Freundschaft Vegyeskórus Egyesület keretében működik és a Heimat Néptánc Egyesület különböző korosztályú hagyományőrző? tánccsoportjai, akik hazai és nemzetközi kulturális fesztiválokon sikeresen képviselik közösségünket. 2000. április hónaptól Hercegkúti Hírek címmel havonta megjelenő információs lap készül, mely jelenleg a Hercegkútért Közalapítvány kiadásában jelenik meg.

Látnivalók

Pincesor

Utánozhatatlan hangulatú a falu mindkét oldalán kalárisként elhelyezkedõ vendégváró pincesor, 130 pincével. Feledhetetlen élményt ígér a látogatóknak a borospincék labirintusa; a boraikra büszke gazdák vendégszeretete, a tenyérnyi széles, különlegesen érlelt, svábszalonna megízlelése.

Boraink

Furmint száraz

Furmint

Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehér bor. Tovább →

Furmint Supreme

Furmint Supreme

Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű száraz fehér bor. Tovább →

Sárga muskotály

Sárga muskotály

Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű félszáraz fehér bor. Tovább →

Késői Hárslevelű

Késői hárslevelű

Oltalom alatt álló eredetmegjelölésű édes fehér bor. Tovább →

Tokaji 6 puttonyos Aszú

Tokaji Aszú

Édes borkülönlegesség Tovább →

Kapcsolat & ajánlatkérés

Espák Pincészet

Hercegkút

Tel.: +36 30 224 4375

Tel.: +36 30 843 7058

Engedélyezze a JavaScriptet az email megtekintéséhez.

Írjon nekünk, ha kérdése van, vagy rendelni szeretne!